
Behívás tanítása nehéz környezetben – hogyan érjük el, hogy kint is hallgasson ránk a kutya?
Sok friss gazdi éli át ugyanazt a frusztráló élményt: a lakás falai között a kedvencük szinte gondolatolvasó. Elég egy halk suttogás, egy apró cuppantás, és a kutyus már ott is terem, csóválva várva a simogatást vagy a falatot. Ilyenkor joggal érezzük úgy, hogy a behívás tanítása sikeres volt, és magabiztosan indulunk el a közeli parkba. Aztán kinyílik a bejárati ajtó, és mintha egy másik kutyát kaptunk volna a póráz végére.
A parkba érve a kutya hirtelen „megsüketül”. Hiába kiabáljuk a nevét, hiába lengetjük a kedvenc játékát, őt minden jobban érdekli: egy eldobott pizzaszelet illata, egy távoli fajtárs játéka, vagy egy elsuhanó biciklis látványa. Ez a jelenség nem azért van, mert a kutya makacs vagy buta, hanem mert a behívás tanítása nehéz környezetben teljesen más szintű összpontosítást igényel mind a gazditól, mind az állattól. Ebben a bevezetőben körbejárjuk, mi áll a háttérben, és miért érezzük úgy, hogy kint minden korábbi munka kárba veszett.
Miért a behívás a legnehezebb, mégis legfontosabb feladat?
A behívás tanítása az az alapköve a felelős kutyatartásnak, amely szó szerint életet menthet. Gondoljunk csak bele: egy autó elé kifutó kutya, egy agresszív idegen eb, vagy egy mérgezett csali a fűben mind-mind olyan veszélyforrás, amit csak egy magabiztos, azonnali visszahívással tudunk elkerülni. De miért pont ez a feladat a legnehezebb?
A válasz a motivációk harcában rejlik. Amikor otthon vagyunk, a gazdi a világ közepe. Nincs konkurencia, nincs elterelő inger. Kint viszont a világ ezerféle ingere verseng a kutya figyelméért. Ha a behívás tanítása nem lett megfelelően megalapozva és fokozatosan nehezítve, a kutya egyszerűen mérlegelni fog: „Mi az izgalmasabb? Odalépni a gazdihoz egy darabka száraztápért, vagy utánaszaladni annak a mókusnak?” Sajnos sokszor a mókus nyer.
A kutya nem jön vissza behívásra, ha számára a kinti világ érdekesebb, mint az a jutalom vagy interakció, amit mi kínálunk. Ezért fontos megérteni, hogy a tanítás nem ér véget a nappaliban. Sőt, az igazi munka ott kezdődik, ahol a zavaró tényezők megjelennek. A behívás gyakorlása kint egy folyamatos építkezés, ahol a cél az, hogy mi legyünk a legfontosabbak a kutya számára, bármi történjék is körülöttünk. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy miért nem hallgat rám a kutya? – teszik fel a kérdést, miközben egyszerűen csak átugrottak néhány kulcsfontosságú lépcsőfokot a nevelésben.
Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, hogyan hidald át a szakadékot a konyhai engedelmesség és a parkbeli fegyelem között. Megnézzük, hogyan válhatsz te a legizgalmasabb ponttá a kutya számára még a legzajosabb környezetben is, és milyen eszközökkel érheted el a 100%-os biztonságot.
Miért nem működik a behívás nehéz környezetben?
Sok gazdi számára rejtély, hogy a korábban jól teljesítő kedvenc miért válik hirtelen irányíthatatlanná a szabadban. A behívás tanítása során meg kell értenünk, hogy a kutya agya máshogy dolgozza fel az információkat a négy fal között, mint a nyüzsgő külvilágban. Nem arról van szó, hogy a kutyánk szándékosan bosszantani akar minket, hanem arról, hogy a kutya figyelme elterelődik kint, és olyan biológiai folyamatok indulnak be nála, amelyek felülírják a tanult parancsszavakat. Ahhoz, hogy a behívás tanítása nehéz környezetben is sikeres legyen, először az okokat kell feltárnunk.
Túl sok zavaró inger egyszerre
Képzeljük el, hogy egy csendes könyvtárban próbálunk koncentrálni – ez az otthoni környezet. Most képzeljük el ugyanezt egy dübörgő rockkoncert közepén – ez a park. A kutyák érzékszervei sokkal kifinomultabbak a miénknél. Amikor kivisszük őket, egyszerre éri őket a többi kutya szaga, a távoli autók zaja, a szélben szálló pollenek és a mozgó élőlények látványa.
Ilyenkor a kutya parkban nem hallgat a gazdira, mert az ingerküszöbe egyszerűen telítődik. Az agya nem képes kiszűrni a gazdi hangját a rengeteg izgalmas információ közül. Ha a behívás tanítása során nem készítettük fel fokozatosan ezekre a hatásokra, akkor a kutyánk egyfajta „szenzoros túlterhelés” alá kerül, ahol a tanult viselkedés egyszerűen elérhetetlenné válik számára.
A tanítás rossz sorrendje
A legtöbb hiba a kapkodásból ered. A gazdik gyakran elkövetik azt a hibát, hogy amint a kutya otthon ötször egymás után visszajön, már a futtatóban, póráz nélkül próbálkoznak. A behívás tanítása azonban szigorú hierarchiát követ. Ha kihagyjuk a köztes lépcsőfokokat – mint például a kertet vagy a csendes utcát –, a kutya nem fogja érteni, hogy a parancsszó mindenhol érvényes.
Gyakori jelenség, hogy a behívás gyakorlása kint túl korán kezdődik meg póráz nélkül. Ekkor a kutya megtanulja, hogy van választása: vagy odamegy a gazdihoz, vagy folytatja a szaglászást. Minden egyes alkalom, amikor a kutya nem jön vissza behívásra, de mi nem tudunk korrigálni (mert nincs rajta póráz), valójában azt tanítja neki, hogy a hívásunk csak egy opcionális javaslat, nem pedig egy kötelező feladat.
A környezet „erősebb”, mint a gazdi
Ez a legfájdalmasabb pont a gazdik számára: el kell ismerni, hogy kint a környezet gyakran sokkal jutalmazóbb, mint mi magunk. A behívás tanítása lényegében egy folyamatos marketingmunka. Nekünk el kell adnunk magunkat a kutyának. Ha a gazdi csak akkor hívja a kutyát, amikor vége a játéknak és indulnak haza (büntetés), vagy ha a jutalomfalat unalmas és száraz, akkor a környezet „nyer”.
A biztos behívás kutyánál csak akkor érhető el, ha a gazdihoz való visszatérés értéke magasabb, mint az aktuális környezeti ingeré. Ha a kutya azt érzi, hogy nálunk van a világ legjobb mókája, akkor a behívás tanítása nehéz környezetben is működni fog. Ne feledjük, a jutalmazás nem csak étel lehet! Ha például túl sokat adunk enni kedvencünknek, a motivációja csökkenni fog, ezért érdemes elolvasni a kutyák túletetése témakörét, hogy a jutalomfalat valóban hatékony eszköz maradjon a kezünkben.

Mikor kezdhető el a behívás tanítása?
Sokan teszik fel a kérdést: mikor jön el az a pillanat, amikor a kutyám már elég érett ahhoz, hogy megtanulja az engedelmességet? A válasz egyszerű: a behívás tanítása abban a pillanatban elkezdődik, amint a kiskutya (vagy az örökbefogadott felnőtt eb) átlépi a küszöböt. Nincs olyan, hogy túl korán, de olyan sincs, hogy túl késő. Azonban nem mindegy, hogyan vágunk bele a folyamatba a különböző életkorokban, és milyen elvárásokat támasztunk a kedvencünk felé.
Kölyökkor vs. felnőtt kutya
A kölyökkutyák esetében a behívás tanítása egyfajta „biológiai ajándékkal” indul. A kölyköknek van egy természetes követési ösztönük; félnek lemaradni a falkavezértől (a gazditól), így maguktól is a sarkunkban maradnak. Ezt az időszakot (általában 4 hónapos korig) aranykornak nevezzük. Ilyenkor a behívás gyakorlása kint még viszonylag könnyű, mert a kiskutya számára mi vagyunk a biztonság záloga. Ha azonban ezt az időszakot elszalasztjuk, és nem rögzítjük pozitív megerősítéssel a visszatérést, a kamaszkor beköszöntével a kutya függetlenedni fog, és a behívás tanítása nehéz környezetben sokkal küzdelmesebb lesz.
Ezzel szemben egy felnőtt kutya esetében – különösen, ha menhelyről érkezett – a behívás tanítása a bizalomépítésről szól. Lehet, hogy a kutyának már vannak rossz tapasztalatai, vagy egyszerűen soha nem tanították meg neki, mit jelent a neve. Felnőtt kutyánál a biztos behívás kutyánál lassabb folyamat lehet, mert rögzült szokásokat kell felülírnunk. Itt a legfontosabb a következetesség: meg kell mutatnunk neki, hogy a hozzánk való visszatérés mindig kifizetődő és biztonságos. Soha ne higgyük azt, hogy „az én kutyám már túl öreg a tanuláshoz” – a kutyák egész életükben képesek az új ingerek elsajátítására, csupán a módszert kell az egyéni tempójukhoz igazítani.
Alapok fontossága kinti gyakorlás előtt
Hatalmas hiba, ha valaki rögtön mélyvízbe dobja a kutyát. A hogyan tanítsam meg a behívást kérdésre a válasz mindig a fokozatosságban rejlik. Mielőtt kivinnénk a kutyát a legzajosabb városi parkba, az alapokat ingerszegény környezetben kell betonbiztossá tenni. Ez azt jelenti, hogy a kutyának először a lakásban, majd a kertben vagy egy zárt folyosón kell 10-ből 10-szer azonnal reagálnia a hívásra.
A kinti gyakorlás előfeltétele a figyelem. Ha a kutya még a lakásban sem néz ránk, amikor a nevét mondjuk, akkor kint esélyünk sem lesz. A behívás tanítása során az első lépés mindig a szemkontaktus kiépítése. Meg kell tanítanunk a kutyának, hogy a figyelme egy értékes valuta, amit nálunk „költhet el” jutalomra. Ha ez az alapkapcsolat megvan, csak akkor érdemes szintet lépni.
Gyakran előfordul, hogy a gazdik a nagy lelkesedésben elfelejtik a kutya fizikai kényelmét is figyelembe venni a gyakorlás során. Ha például télen vagy forró aszfalton gyakorlunk, a kutya figyelmét elterelheti a lábai kellemetlen érzete. Érdemes tájékozódni olyan témákban, mint a kutyák mancsvédelme, hogy a külső körülmények ne gátolják a tanulási folyamatot. Egy kényelmetlenül érzi magát a kutya, a behívás tanítása nehéz környezetben még nehezebb lesz, hiszen a fizikai diszkomfort erősebb inger, mint a mi hívószavunk.
A tanítást kezdd el ma, függetlenül a kutya korától, de tartsd be a szinteket! Ne várd el a kutyádtól, hogy kint hallgasson rád, ha bent még nem tökéletes az együttműködés. A behívás tanítása egy maraton, nem sprint, és az alapok gondos lerakása fogja meghozni a későbbi szabadságot a póráz nélküli séták során.
Behívás gyakorlása lépésről lépésre
A behívás tanítása nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat, amely során a kutya megtanulja, hogy a parancsszó minden körülmények között érvényes. Sokan ott hibázzák el, hogy túl nagyot akarnak ugrani: a nappaliból rögtön a kutyafuttatóba mennek. Ahhoz azonban, hogy a biztos behívás kutyánál ne csak szerencse kérdése legyen, szisztematikusan felépített lépcsőfokokon kell haladnunk.
Zárt, ingerszegény környezet
Minden sikeres tréning alapja a kontrollált környezet. Kezdjük a gyakorlást ott, ahol a legkevesebb a figyelemelterelés. Ez lehet a lakás leghosszabb folyosója, vagy egy saját, kerítéssel körbezárt udvar. Ebben a fázisban a behívás tanítása még játékos és könnyű.
A feladat egyszerű: várd meg, amíg a kutya éppen nem rád figyel (de nem is mélyedt el semmi másban), majd mondd ki határozottan, vidáman a behívószót. Amint elindul feléd, dicsérd verbálisan („Igen!”, „Ügyes!”), és amikor odaért, azonnal add oda a szuperjutalmat. Ebben a szakaszban a cél az, hogy a kutya fejében a hívószó és a gazdihoz való rohanás reflexszerűen összekapcsolódjon. Ha 10-ből 10-szer azonnal jön, csak akkor léphetünk a következő szintre.
Pórázon és hosszú pórázon gyakorlás
A legtöbb gazdi itt követi el a legnagyobb hibát: túl hamar engedi el a kutyát. A behívás tanítása nehéz környezetben elképzelhetetlen egy 5-10-15 méteres hosszú póráz (úgynevezett nyomkövető póráz) nélkül. Ez az eszköz a biztonsági hálónk.
A hosszú póráz lehetővé teszi, hogy a kutyának szabadságot adjunk, miközben megmarad a kontrollunk. Ha kimondjuk a hívószót, és a kutya nem jön vissza behívásra, a hosszú póráz segítségével finoman (nem rángatva, csak terelve) meg tudjuk mutatni neki a helyes irányt. Ez megakadályozza, hogy a kutya megtanulja: a parancsot figyelmen kívül lehet hagyni. A behívás gyakorlása kint hosszú pórázon addig tartson, amíg a kutya már nem is érzi a póráz súlyát, mert önként dönt úgy, hogy a hívásra hozzánk siet.
Fokozatos ingererősítés
Ha a hosszú pórázon már magabiztosan működik a visszahívás a csendes utcán, kezdhetjük növelni a nehézséget. Ez a behívás tanítása legizgalmasabb része. Keressünk olyan helyszíneket, ahol már vannak ingerek, de még távolról: egy park széle, ahol távolabb más kutyák játszanak, vagy egy mező, ahol sok az illat.
A kulcs a távolság és az inger erősségének egyensúlya. Ha a kutya meglát egy másik kutyát 50 méterre, és még ránk tud figyelni, akkor gyakoroljunk ott. Ha 10 méterről már „lefagy” vagy rángatni kezd, akkor túl közel vagyunk, és vissza kell hátrálnunk. A kutya figyelme elterelődik kint, ha az inger túl közeli, ezért nekünk kell megtalálnunk azt a határt, ahol még tanítható.
Behívás tanítása parkban, erdőben, más kutyák között
Amikor elérünk a „való világba”, a stratégia némileg módosul. Itt már nem csak a technika számít, hanem az időzítés és a gazdi helyzetfelismerő képessége is.
Távolság és időzítés szerepe
A sikeres behívás tanítása nehéz környezetben az időzítésen áll vagy bukik. Ha látod, hogy a kutyád éppen egy másik ebbel készül konfrontálódni, vagy egy vadnyomot szimatol teljes extázisban, ne akkor hívd! Ilyenkor az agya „vadász” vagy „játék” üzemmódban van, és a hívásod csak felesleges zaj lesz számára.
Tanuld meg olvasni a kutyád testbeszédét. Hívd akkor, amikor éppen befejezte a szimatolást és felnéz, vagy amikor a játékban egy pillanatra szünetet tartanak. A behívás tanítása során a cél, hogy sikert sikerre halmozzunk. Minél többször jön vissza sikeresen, annál erősebb lesz az idegi kapcsolat.
Mikor hívd, és mikor ne
Ne válj „unalmas rádióadóvá”. Ha látod, hogy esélyed sincs a visszahívásra (mert például a kutya már elindult egy macska után), ne kiabálj feleslegesen. Ilyenkor a hívás csak a parancsszó elértéktelenedését okozza. Inkább menj oda érte, vagy használd a hosszú pórázt a kontrollhoz. Csak akkor használd a hivatalos behívószót, ha 90%-ig biztos vagy benne, hogy a kutya reagálni fog, vagy ha tudod korrigálni a hibát.
Mit tegyél, ha nem jön vissza?
Ha a kutya nem jön vissza behívásra, a legrosszabb, amit tehetsz, hogy elkezded kergetni. A kutya ezt játéknak fogja fogni, és még messzebb szalad. Ehelyett próbálkozz a „fordított pszichológiával”: indulj el az ellenkező irányba, kezdj el guggolva kaparni a földet, mintha találtál volna valami fantasztikusat, vagy adj ki furcsa, magas hangokat. A kíváncsiság gyakran erősebb, mint a szabadságvágy. Amint elindul feléd, dicsérd meg, és soha ne feledd: ha végre elért hozzád, a büntetés tilos!
Légy türelmes, használj eszközöket (póráz, jutalom), és mindig gondolkodj a kutya fejével. A park nem az ellenséged, hanem a végső vizsgahelyszíned, ahol a türelmed beérik.

Gyakori hibák a behívás tanításánál
A kutyák rendkívül jó megfigyelők, és sokszor olyan dolgokat is megtanulnak, amiket mi nem szándékoztunk tanítani nekik. A behívás tanítása során elkövetett következetlenségek gyorsan rögzülnek, és ahhoz vezetnek, hogy a kutya nem jön vissza behívásra, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Nézzük meg, melyek azok a csapdák, amikbe a legtöbb kezdő gazdi besétál.
Túl korai elengedés
Ez a „nulladik” számú hiba. A gazdik büszkék a kutyájukra, és látni akarják őket szabadon rohangálni. Gyakran hallani a parkban: „Otthon már olyan jól csinálja!” – majd lekerül a póráz, és a kutya azonnal elviharzik. A behívás tanítása egy bizalmi és fegyelmi folyamat. Ha túl korán adjuk meg a teljes szabadságot, a kutya megtapasztalja a „szökés élményét”. Rájön, hogy póráz nélkül nincs felette hatalmunk, és a környezet ingerei (szagok, más kutyák) sokkal vonzóbbak, mint mi.
Amíg a biztos behívás kutyánál nem működik hosszú pórázon, különböző zavaró tényezők mellett is, addig a szabadon engedés nem jutalom, hanem kockázat. A hosszú póráz nem börtön, hanem egy láthatatlan köldökzsinór, ami segít a kutyának a helyes döntést hozni, amíg a reflexszintű engedelmesség ki nem alakul.
Többszöri hívás egymás után
„Bukszi, gyere! Bukszi, gyere már! Gyere ide, Bukszi!” – ismerősen hangzik? Ez a klasszikus „elnyűtt parancsszó” esete. A behívás tanítása során az aranyszabály: egyszer hívunk. Ha a kutya nem reagál az első hívásra, a második, harmadik és tizedik ismétlés csak azt tanítja meg neki, hogy a parancsszó nem kötelező érvényű, hanem csak háttérzaj.
Minél többször ismételjük a szót eredmény nélkül, annál inkább leértékelődik a jelentése. Ha a kutya parkban nem hallgat az első szóra, ne kiabáljunk tovább. Ehelyett használjuk a hosszú pórázt a korrekcióhoz, vagy menjünk oda érte. A cél az, hogy a kutya tudja: a hívás egy egyszeri lehetőség a jutalomra, amit nem érdemes elszalasztani.
Behívás kellemetlen helyzetekhez kötése
A kutyák a társítások mesterei. Ha a behívás tanítása során a kutya azt tapasztalja, hogy a hívás után mindig történik valami „rossz” (vagyis számára kellemetlen), el fogja kerülni a visszatérést. Tipikus példák:
Csak a séta végén, a hazainduláskor hívjuk be (a behívás = a szabadság vége).
Behívjuk, majd rögtön beadunk neki egy gyógyszert vagy megfürdetjük.
Behívjuk, hogy leszidjuk valamiért, amit korábban csinált.
A hogyan tanítsam meg a behívást kulcsa a pozitív társítás. Ha néha csak azért hívod be, hogy kapjon egy falatot, majd újra elengeded, megtöröd ezt a negatív láncolatot. A behívásnak a kutya fejében a „valami szuper dolog történik” szinonimájának kell lennie.
Mit tegyél, ha a kutya nem reagál a behívásra?
Még a legjobban képzett kutyákkal is előfordulhat, hogy „lefagynak” vagy elcsábulnak. Ilyenkor a gazdi reakciója határozza meg, hogy a hiba rögzül-e, vagy tanulási lehetőség lesz belőle.
Visszalépés az előző szintre
Ha azt tapasztalod, hogy a behívás tanítása nehéz környezetben megrekedt, ne erőltesd tovább ugyanazt a szintet. Ez a kutyád jelzése: „Gazdi, ez nekem még sok!”. Ilyenkor nincs szégyen a visszalépésben. Menjetek vissza egy csendesebb környezetbe, vagy vedd elő újra a hosszú pórázt. A behívás gyakorlása kint nem lineáris folyamat; néha kettőt lépünk előre, egyet hátra. Ez teljesen természetes.
Motiváció újragondolása
Lehet, hogy ami otthon működött (például egy darabka sajt), az a parkban már kevés. Ha a kutya figyelme elterelődik kint, vizsgáld meg a „fizetési listádat”. Lehet, hogy egy új, extra büdös és ízletes jutalomfalat, vagy egy közös birkózás a kedvenc játékával hozza meg az áttörést. A motiváció nem állandó; változik a kutya éhségétől, energiaszintjétől és a környezeti terheléstől függően. Ne feledd, a jutalomfalat helyes használata nem csak az étel átadását jelenti, hanem a dicséret időzítését és energiáját is!
Mikor kérj segítséget szakembertől?
Vannak helyzetek, amikor a gazdi egyedül kevés. Ha a kutya agresszió, extrém félelem vagy erős vadászösztön miatt nem hívható be, érdemes kutyatrénerhez fordulni. Egy szakember külső szemmel látja a kommunikációs hibákat, és segít a biztos behívás kutyánál való felépítésében speciális módszerekkel. Nem szégyen segítséget kérni, hiszen a cél közös: egy biztonságos és boldog kutya-gazdi kapcsolat.
Mennyi idő alatt lesz megbízható a behívás?
A legtöbb gazdi azonnali eredményt vár, és gyakran teszik fel a kérdést: „Hány hét tréning után engedhetem el végre a kutyámat?”. A válasz azonban nem napokban vagy hetekben mérhető. A behívás tanítása egy egyéni folyamat, amely függ a kutya fajtájától, korától, előéletétől és legfőképpen a gazdi befektetett energiájától. Ahhoz, hogy a biztos behívás kutyánál valóban kialakuljon, meg kell értenünk a tanulási folyamat biológiáját.
Reális elvárások
Szakértői szemmel nézve egy megbízható, reflexszintű behívás felépítése általában 3-6 hónap következetes, napi szintű gyakorlást igényel. Ez nem azt jelenti, hogy ez idő alatt a kutya soha nem fog visszajönni, hanem azt, hogy ennyi idő kell ahhoz, hogy a behívás tanítása nehéz környezetben is stabil maradjon, tehát 10-ből 10-szer sikeres legyen.
Fontos tudni, hogy a kutyák fejlődése nem egyenes vonalú. Gyakran tapasztalható egy „visszaesés”, különösen kamaszkorban (6-18 hónapos kor között). Ilyenkor a korábban már jól működő parancsok hirtelen mintha törlődnének. Ne ess kétségbe! Ez csak a hormonok játéka. Ilyenkor vedd vissza a hosszú pórázt, és térj vissza az alapokhoz. A behívás gyakorlása kint ebben az időszakban türelemjáték, de ha kitartasz, a felnőttkorra egy betonbiztos alapod lesz.
Miért nincs „kész” behívás?
A kutyatréningben van egy fontos mondás: a tanítás nem ér véget, csak átalakul. Nincs olyan, hogy a behívás „kész van”, és onnantól soha többé nem kell gyakorolni. A behívás tanítása egy életen át tartó karbantartást igényel. Ha hónapokig nem jutalmazzuk a visszatérést, vagy ha mindig csak unalmas helyzetekben hívjuk be, a kutya motivációja lassan kopni kezd.
Gondolj a behívásra úgy, mint egy bankszámlára: minden egyes sikeres, megjutalmazott visszahívás egy befizetés. Ha sokuszor hívod be a kutyát anélkül, hogy valami jót kapna érte, vagy ha büntetés éri, az egy nagy összegű pénzkivétel. Ha a számla egyenlege negatívba fordul, a kutya nem jön vissza behívásra. Ezért még egy 10 éves, profi munkakutyánál is érdemes néha egy-egy extra falattal vagy játékkal megerősíteni ezt a viselkedést.

Végszó
A behívás tanítása a legnagyobb ajándék, amit a kutyádnak adhatsz, hiszen ez a parancsszó a szabadság kulcsa. Csak egy biztosan behívható kutyát lehet nyugodt szívvel elengedni a mezőn, hagyni játszani a többiekkel, vagy magunkkal vinni kirándulni.
Miért a fokozatosság a siker kulcsa?
Ahogy láttuk, a behívás tanítása nehéz környezetben nem a parkban kezdődik, hanem a nappaliban. A titok a kis lépésekben és a biztos alapokban rejlik. Ha nem ugrasz át szinteket, és mindig biztosítod a kutyád számára a megfelelő motivációt, elkerülheted a kudarcélményeket. Ne feledd: minden egyes alkalommal, amikor a kutyád a környezet csábítása ellenére téged választ, a köztetek lévő kötelék erősödik.
Hogyan építhető fel hosszú távon a biztos behívás?
Legyél következetes, használj szuperjutalmakat, és soha ne felejts el örülni a kutyádnak, amikor visszaér hozzád. A hogyan tanítsam meg a behívást kérdésére a legőszintébb válasz: szeretettel, türelemmel és rengeteg virslivel a zsebedben! A kutya parkban nem hallgat típusú panaszok megszűnnek, ha te válsz a legérdekesebb ponttá a kutya életében.

Be the first to leave a comment